Category Archives: Cikkek

Zenta,Jail Club, a börtön ahonnan nem akarsz szabadulni…

Átadni valaminek a hangulatát, amit személyesen nem éltél át az nagyon nehéz feladat. Gondolom mindenkivel előfordult már, hogy mesélt egy sztorit a haveroknak, egy élményt élete legfrenetikusabb bulijáról és csak hüledező tekinteteket kapott vissza…”ja, jó volt,elhisszük” felkiáltásokkal kísérve és a következő pillanatban már teljesen másról folytatódott a beszélgetés… Ha már veletek is volt hasonló akkor átérzitek, hogy milyen nehéz most a feladatom valójában.De ha valamit meg se próbál az ember, akkor abból fix, hogy nem lesz semmi, így hát következzék annak a napnak a története, amikor Dubstepmusic.hu szerkesztősége felkerekedett, hogy világot lásson a Suck My Disco csapatával Szerbiában… Sokan mondják, hogy minden kezdet nehéz, de ekkor még bele se mertem gondolni, hogy ennyire???

2012. március 2: Már a szerkesztőség tagjainak összeszedése se ment zökkenőmentesen, hiába a 20. század telekommunikációs találmányai, néha úgy éreztem, hogyha még mindig galambokat használnák üzenettovábbításra, akkor már rég elindulhattunk volna.A sikeres találkozó összehozása után útra keltünk, hogy felvegyük két jeles Dj-nket akik jelenlétükkel és szettjeikkel igyekeztek az est hangulatát az egekbe fokozni, név szerint Firedog-ot és KillThePop-ot. Találka az egyik pékségnél, gyors bemutatkozás, bratyizás, majd felszedtük még Filo-t aki szintén velünk tartott belekóstolni egy kicsit a Suck My Disco party-k hangulatába.

Persze, hogy az odaúton se unatkozzunk, mindenki gondoskodott magának egy kis folyékony kedvfokozóról, mert ugye a munka mellett is néha el kell, hogy lazuljon az ember. Minden stimmel, időben vettük az irányt a határ felé, probléma egy szál se…Gondoltam ezt én naivan…

Ami történt szerintem még ti sem fogjátok elhinni!Kellemesen beállunk a sorba a határon, már csak egy kocsi van előttünk, az is átmegy végre és mi következünk. A teljesen szimpatikus határőr úriember kedvesen felszólít minket, hogy nyújtsuk át a nálunk lévő személyi igazolványokat, amennyiben komoly a szándékunk, hogy át szeretnénk lépni a határt…Ekkor a köznapi ember azt hihetné, hogy ha már Szerbiába tartunk mindenki hozott magával iratokat, de nem… A Dj akit nem nevezünk nevén (Ki##thePop) sajnos nem rendelkezett eme okmánnyal, de még bepróbálkozott hátha mialatt mi utaztunk született egy olyan törvény ami lehetővé teszi diákigazolvánnyal a határátlépést, de a kedves határőr bácsi egy masszív röhögőgörcs mellett sajnos elkeserített minket, hogy nem…

Hát akkor gyorsan vissza, személyit fel és már irány a határ, ismét. Másodjára már sikeresen vettük az elénk háruló akadályokat és vastaps kíséretében megérkeztünk Szerbiába, ahol nagyobb sebességfokozatba kapcsoltunk elkerülendő, hogy késsünk. Időközben a helyi rezidens dj, Cartman is csatlakozott hozzánk mutatva az utat a fény felé, hiszen már nagyon vártuk, hogy végre megérkezzünk a buli tetthelyére a zentai Jail Clubba, az elvetemült partyarcok börtönébe…

A hely már első látásra is nagyon tetszett, tágas tánctér, nagy galéria, hosszú pult ahol mindenki elfér, és mögötte pedig igencsak csinos pultos lányok szolgálták ki a buliban megszomjazott fiatalokat. Gyorsan felszereltük a molinókat, beizzítottuk a hangtechnikát, aztán szusszantunk egy kicsit.Időközben megismerkedtünk a club manager-ével, aki készségesen körbevezetett minket, gyorsan elárasztottuk kérdéseinkkel az itteni életről, hiszen még sosem jártunk, bulizni meg pláne nem voltunk a határ ezen oldalán, így hát már eléggé vártuk ezeket a perceket. Kezdés előtt egy kicsit mi is elkezdtünk alapozni, csak azért, hogy adjunk az érzésnek, alig telt el pár perc és már meg is nyitotta a hely a kapuit. Ami innentől kezdve történt azt álmomba se gondoltam volna…Tegyük hozzá, hogy Szerbiában máshogy működnek a dolgok, mint kicsiny hazánkban, itt 22:00-kor kezdődik a buli és hajnal háromkor maximum véget is ér, bármekkora a tömeg.

Dj Cartman kezdte meg a lemezjátszók pörgetését, ahogy az emberek meghallották a zenét, egyre inkább elkezdtek özönleni, nem telt bele fél óra és már legalább félig volt a tánctér… ehhez persze az is kellett, hogy egy tökéletesen felépített warm up szóljon, szerintem nem lehetett rá panasz , a partyhangulat már nekem is egyre inkább kezdett átjönni, gyorsan a dj pult mögé vettük az irányt egy ital társaságában és elkezdődött a pörgés. Ami itt folyt az leírhatatlan, az emberek teljes extázisban táncoltak a kezdéstől gyakorlatilag a befejezésig, a molinókat feszítve tomboltak a zenékre, ha körülnéztem csak olyan arcokat láttam, akik semmi másra nem cserélték volna el azt, hogy ma este itt, a zentai Jail Clubban lehetnek…respect Vajdaság, de tényleg, már ekkor eldöntöttem, hogy ha tehetem nem ez lesz az utolsó alkalom amikor itt vagyok…az biztos.

A tánctér már teljesen megtelt amikor Cartman átadta a stafétát a „Személyigazolványok Urának” KillthePop-nak, időközben Filo is belelendült és igazi Mc módjára bíztatta a tömeget, egyszer csak azt vettem észre, hogy vagy ötszáz ember skandálja, hogy, „Suck-My-Disco”, meg, hogy „Kill-The-Pop” „Kill-The-Pop”, hát kell ennél több? Szerintem nem..

.Nem hiszem, hogy bárkinek be kellene mutatnom az igazi KillThePop hangzást, azt adta a tömegnek amire vágyott, és ők ezt ahogyan egy kedves barátom fogalmazott „nagyon élték”.Kattantak a vakuk, egyre másra készültek a képek, fogyott a sör (sajnos elég gyorsan), sikítozott a tömeg, az idő meg egyre másra csak telt.

Addig-addig mígnem már Firedog állt be a keverők mögé és azt vettem észre, hogy már megint eszeveszett módon ugrálok a dj pult mögött…Csalódnom most sem kellett, a már elvárt keményebb szett szólt a hangszórókból, dubstep, drumstep és miegymás, a rengeteg saját zene mellett.Igen ezt én is nagyon szeretem…Eljött az idő , hogy mi is feladjuk megkülönböztetett státuszunkat és bevetettük magunkat a tömegbe, ami olyan jól sikerült, hogy egészen zárásig ott ragadtunk, amikor felkapcsolták a fényeket még mindig legalább 100-150 ember táncolt, de hát sajnos eljött a három óra és ez ellen nem tehettünk semmit.

A Jail Club szép lassan kiürült, gyors összepakolás, elköszönés és már indultunk is hazafelé, azt hiszem őszintén mondhatom, ha lesz rá lehetőségetek egy percig se habozzatok… Zenta,Jail Club, a börtön ahonnan te sem akarsz majd kiszabadulni…

www.suckmydisco.hu
www.facebook.com/smdparty
www.facebook.com/killthepop
www.facebook.com/firedog.hungary
www.facebook.com/Cartman-DJ

www.jail.rs

My style is Dubstyle… a.k.a. ?!

„Behind the curtain of everyday consciousness
Is hidden another unutterably strange mental universe.” (Headhunterz – Psychedelic)

Az elektronikus zenei szcéna karcosan kavargó álomvilágában manapság bekövetkezett változások nagy hányadának volt valamilyen formában köze, nemcsak a dubstep-hez, hanem a vele karöltve haladó többi tört ütemmel operáló műfajhoz is, de kétség nincs, hogy a legnagyobb hatást az előbbi tette már a 2010-es évben.

gareth emery

Talán nem is meglepő tény, hogy a dubstep elsőként a hard dance műfajok mocsarában talált ösvényt és csak kicsivel később ütött rést az olyan lágyabb és dallamosabb műfajok pajzsán, mint például a trance. Gondolhatunk itt például az élvonalbeli trance olyan alakjainak fellépéseire, mint amilyen a méltán ismert és elismert és a világ egyik legjobb DJ-jének tartott, Gareth Emery, aki saját kiadványában a Garuda-ban is lehetőséget nyújtott a műfajnak, mikor megjelentette a saját sikerszámából, a ’Sanctuary’-ből készített Ephixa remixet.
Gareth Emery – Sanctuary (Ephixa Remix)
De máris kicsit messze ugrottunk a 2010-es évtől, ami egy új zenei zsáner megszületését eredményezte. Ez nem más volt, mint a dubstyle. A hangzatos név mögött talán napjainknak egyik legérdekesebb elektronikus zenei műfajegyesülése bújik meg. A dubstep és hardstyle szimbiózisából született dubstyle a 2010-es év márciusában látott napvilágot, amikor megjelent a két hardstyle-legenda (Headhunterz és Brennan Heart) által komponált ’The MF Point of Perfection’ című track, méghozzá a Scantraxx kiadónál, Willem Rebergen (a.k.a. Headhunterz) neve alatt. Az album Studio Sessions néven hódította meg a világot és a legnagyobb és legjobb Headhunterz számokat tartalmazta (természetesen az újakkal együtt), eredeti formában és más hírneves alkotók remixeiben. Az album első száma ébresztette fel a zenei világ figyelmét, amikor a számcím, a ’The MF Point of Perfection’ után ezt látta mindenki – Original Dubstyle Mix. Ez a dolog kérdéseket vetett fel sok emberben. Először is: Mi az a dubstyle? A számot végighallgatva viszont, ha még csak körvonalaiban is, de mindenkibe belehasított az a gondolat, hogy akármi is az, mindenképpen az egyik legfurcsább és egyben legelkápráztatóbb zenei csemege, amit valaha is volt alkalma elfogyasztani és talán abban is megbizonyosodott, hogy ezzel egy új és érdekfeszítő jövő jegét törték át a srácok.
The MF Point Of Perfection (Original Dubstyle Mix)
Ezek a gondolatok szinte kötelező jellegűek, mivel a két műfaj olyan sokban különbözik egymástól (már ha csak azt is vesszük alapul, hogy a hardstyle egyértelműen négynegyedes zenei műfaj), mégis valahogy jól megférnek egymás mellett. A hardstyle megtartotta a 4/4-es ütemet és a rá jellemző melódiát, de kölcsönzött elemeket a dubstep ritmusából és szintetizátorhasználatából. Így született meg az új műfaj, a tökéletes szerelemgyerek pedig elindult hódító útjára a világban. Feltűnt Brennan Heart (a.k.a. Unknown Analoq) Midifilez című albumán (az Acid & Dubsytle című számban), Zany egy produkciójában és letette nevét olyan rangos (és a hardstyle számára létfontosságú) elektronikus zenei fesztiválokon, mint a Qlimax vagy éppen a Defqon 1. Az újdonsült dubstyle fanoknak sem kellett sokáig várniuk mire útjukra indították az első dubstyle rádióműsorokat, olyanokat mint a Fear FM-en futó Indus3.

BrennanHeart

Kíváncsian várjuk az új fejleményeket a műfajjal kapcsolatban, de a kezdeti induláshoz képest bekövetkezett fejlődés azt engedi sejtetni, hogy izgalmas dolgok következhetnek még a közeljövőben.

Utószóként idézem a DJ Mag magazin 2011-es listája alapján, a világ 17. legjobb DJ-jének választott Headhunterz szavait:

„Dubstep is a lot about sound design, and so is hardstyle, it gave me inspiration for my latest track ‘Doomed’ and you can expect more of that on my upcoming album.”

Írta: Reke B.

Töredékek és lilaködös emlékfoszlányok

Oké.
Ez szinte az első szó, ami elhagyja a szádat, mikor pörgetnek neked egy track-et és azt mondják, hogy körülbelül ilyen zenék fognak szólni a buliban, ahová mentek nemsokára.

Egyszerűen ennyit mondasz, oké. Végül is vodka még van bőven és mindig is szeretted az electro-t, meg üvölt a hangfalakból a tört-ütem és az apró kollégiumi szobában egyre fokozódik a szeszgőzös hangulat, a szomszéd szobák lakói mintegy furcsa szentélybe zarándokolnak a helyre, ahol ruhákkal telipakolt ágyakon üldögélnek a haverok, és egy-egy jó szó elejtése és egy-egy korty ital elfogyasztása után mennek is tovább.

Már tizenegy felé hajlik az idő, mikor elhagyjátok az Ól-t. A rövid villamosút, mint egy eisensteini montázskompozíció folyik el szemeid tisztának nem éppen nevezhető tükre előtt. A vodka a múlté, az utolsó cseppeket még a megállóban sajtoltad ki az üvegből, mielőtt a kukába vágtad. Nem vagy nagyon részeg, de nagyon józannak sem mondhatod magad.
Kettős ellentétpárok.
Nincs józanság részegség nélkül.
A rakparton caplattok egy jó háromnegyed órát, mielőtt révbe érnétek, a csípős március eleji levegő belehasít az arcodba, szinte fagyoskodsz a lenge őszi kabátod alatt, de per pillanat nem nagyon foglalkozol ezekkel az aprónak tetsző tényszerűségekkel.
Mikor a hely közelébe értek már hallani a bentről elszabadult hangfoszlányokat, a mély keményen, ritmusosan dolgozik. Megkapod a karszalagod és ledobod a kabátod a ruhatárba, majd a pulthoz vonulsz.
Rutinosan elvégzett jelenetsor. Közeli és felvétel!
A DJ-pult felé fordulva rögtön az arcodba vágnak a fények, követed egy ideig az extatikus varázsukat és táncukat, majd végignézel az embereken. A magasba emelt kezeken, a ragyogó tekinteteken és hirtelen azon kapod magad, hogy be is szippantott ez a furcsa világ és ott vagy köztük.
A lemezjátszók mögött Robotrock.
Flux Pavilion – Bass Cannon.

Az eszméletlen buli úgy tűnik, megszabadítja az embert attól, hogy érzékelni tudja, akár csak a legkisebb, elhanyagolható szinten is az idő létét. Odakint már virradni kezd, de bent még ugyanúgy dübörög a zene, egyedül a hallgatóság fogyatkozott, az ütem maradt, hogy aláfesse a napkelte impresszióját egy kis keményvonalas dubsteppel.

Mit tudhatok? – kérdezhetné Kant…

***

Nyár van és rohadt meleg, a vonat nagyon lassan támolyog a síneken, az ablakon betűz a napfény, a kopott műbőr ülésbe süppedve izzadod ki magadból a másnapot, ami túl keményen sújtott le rád ma.
Amire vágysz: egy nagy pohár kóla, gusztusos kis szelet citrommal, sok jéggel, a pohár oldalán lefutó páragyöngyökkel.
Hogy is kerültél abba a buliba? – ez az egyetlen gondolat, ami motoszkál, pillanatnyilag üres fejed káoszában.
A válasz egyelőre elmarad.
Emlékek, amik az eszedbe jutnak; a rakparton elfogyasztott üveg húgymeleg vodka, egy open-air parti, amiről nem is tudtatok, hogy van, de végül mégis ott kötöttetek ki, csontrészegen, taposva előre a folyóparti homokban, hogy előrejussatok, az első sor felé. A zenékre sem nagyon emlékszel, egy biztos, valami trasher-buli volt, kis kivitelben. Azaz nem éppen kicsiben, csak kevés emberrel.
Tuti, hogy nem mennél sehová ma, de már megbeszélted egy-két haverral, hogy kimentek délután az EFOTT-ra. Mindegy. Jó lesz, ez tart életben és ébren.
Amikor végre leszállhatsz a vonatról, ami rabságban tartott és kínzott két órán keresztül, egyfajta megkönnyebbülést érzel. Hazamész megfürdesz, kajálsz, feltankolsz pénzzel és máris a buszon vagy, ami robog veled a város méhe felé.
Leszállsz a liget bejáratánál és találkozol az egyik haverral, akit már most durván fejbevágott az a két üveg olcsó bor, amit indulás előtt magába erőltetett.
Végigvonultok a ligeten, itt éltél tizennyolc évig és nem gondoltad volna soha, hogy ilyen nagy. A fesztiválhoz közeledve már a füledben cseng a színpadokról elszabaduló, megszámlálhatatlan fajtájú zene egyesült, roncs-szimfóniája.
Egy szó, ami eszedbe kell, hogy jusson: szabadság.
Helyette ez villan át az agyadon: a vizezett csapolt sör minden fesztiválon ugyanolyan pocsék.
Az egyetlen fellépő, akire ezen a napon kíváncsi vagy, Ludmilla, még jó néhány óra múlva csap a lemezek közé. Kóboroltok, isztok, majd átvágtok a gyaloghídon, be a városközpontba, egyik romkocsmából a másikba, a szesz, amit magatokhoz vesztek értelmetlen mennyiségű, de kit érdekel, fesztivál van. Ez a tökéletes jelszó mindenre.
Azon kapod magad, hogy Ludmilla belevág a kemény két órás szettbe és a tömeg, ami ütemre hullámzik a DJ-pult előtt, őrjöngő extázisban tör ki. A háttérben egy kivetítőn nonfiguratív ábrák táncolnak a zene ütemére. Egy szexi, szőke csaj táncol melletted, kissé letolja a Ray-Ban napszemüvegét az orrnyergére, rád mosolyog.
Hyper feat. Axe Girl – The End (Beatman & Ludmilla Remix).

Mit szabad remélnem? – kérdezhetné Kant…

***

Megint egy délután. Megint egy másnapos vonatút. A szerelvény Pest felé robog veled, aki jeges teát iszol, hogy kikúráld magad. Mintha segítene. A többiekkel a vonaton találkoztál, megkaptad a jegyedet, már úgy tűnik, minden rendben van, de kiderül, hogy most is van egy üveg pia az egyikük táskájában.
Meglepő?!
Amikor leszálltok Kőbányán, varázsütésre elkezd szakadni az eső.
Meglepő?!
A koszos és messziről bűzlő pályaudvaron vedeltek és vártok, hogy elálljon az eső, de reménytelennek látszik a dolog, így gyalog vágtok neki az útnak.
Negatív.
Egy kocsmáig juttok, bőrig ázva léptek be az ajtón és rendeltek egy sört. Egy fontos kérdés furdal: Hol is vagytok pontosan? Okostelefon. Szevasz. A kocsmában nem lehet cigit kapni. Valószínűleg az egyetlen ilyen hely a városban. Valószínűleg az egyetlen hely a világon.
Egy önfeláldozó fuvar segítségével még időben megérkeztek a helyszínre és minden várakozásod felülmúlja a dolog. A hangár olyan hatalmas, hogy egyelőre elveszni látszik benne az a körülbelül ezer ember, aki már a gigantikus színpad előtt tolong.
Sört iszol, de nem esik kimondottan jól.
Vodka-energiaitalt iszol. Jól esik, de nem éri meg olyan drága, a hatás meg elmarad. Egy józan buli előszele bolyong a levegőben.
Stereo Killaz.
Nobody Moves. A tömeg egyre nő, a hangulattal karöltve halad az eszméletlen skáláján.
Borgore. A több ezer kéz egyszerre lendül a magasba. A nevét kántálja a tömeg kórusa. A szett igen veretősre sikeredik, a hangerő is folyamatosan emelkedik, a basszus a gyomrodban verődik vissza.
Skrillex. Az abszolút tetőpont.
Emésztés gyanánt: Ludmilla, Palotai.
A vonathoz érkezve már hét óra magasságában jár az idő. Az aluljáróban vett péksütemény még sohasem esett ilyen jól. Szinte alszol, mire a vonat kigurul a Nyugatiból.
Modestep – Exile.

Mit kell tennem? – kérdezhetné Kant…

***

A nyár vége már lustán nyújtózkodik az ősz felé, de még hátra van az utolsó sorozat.
SZIN.
Az első délutánon egy bárban üldögélsz egy haveroddal és azon morfondíroztok a harmadik akciós korsó után, hogy mi legyen. Nem tudom, mondod, és belekortyolsz az italba, aztán hozzáteszed, majd lesz valami.
És így is telnek a napok. Este egyik parti-sátorból a másikba sodródsz, másnap melózol, hulla fáradtan, vérágas szemmel csak egy kíséretet vagy a melóhelyen, de nem érdekel. Hazaérsz, megfürdesz és már úton is vagy.
Egyetlen biztos pont van csak a vizezett fesztiválsörön kívül, az esti trasher.
Minden este, mindig ugyanazon a helyen.
Először bemelegítenek egy kis drum ’n’ bass-el, majd breakbeat, electro, dubstep. És hajnalhasadás.
Ludmilla egy kis színpadon pörgeti a lemezeket, az emberek tömegben állnak a lábai előtt, de így is csak kevesen állnak biztos talajon, olyan értelemben, hogy látnak is valamit az egészből.
Az utolsó éjjel hatalmos buli kerekedik a trash-sátorban. Egyszerűen nem lehet elférni, egy sörrel a kezedben törtetsz előre, keresel valamit.
A DJ ismert számokat pörget szinte egész éjjel, Borgore-t, Skrillex-t, Bare Noize-t, Bar9-t.
Foreigner – Cold As Ice (Specimen A Remix).

Mi az ember? – kérdezhetné Kant…

***

Csütörtök reggel még bemászkálsz álmosan az órákra, de a két óra közti várakozási időt már egy bárban töltöd el a csoporttársakkal. Semmi durvulás, egy két sör, hogy elviselhető legyen a délután unalma.
Este Trasher az egyik diszkóban.
Most visszagondolva már nem is tudod, hogy mit csináltál a délután hátralevő részében. Valószínűleg semmit. Talán győzködted magad, hogy igen, tényleg be fogsz menni órára péntek reggel nyolcra.
Végül újra egy koliban döntöd magadba az olcsó vörösbort, ahogy kell üvegből, a folyosó megtelik cigarettafüsttel, ahogy ott álltok kint legalább tizenöten és sűrű füstködöt zúdítotok a légszűkös térbe.
Zomboy – Dirty Disco.

Egy bárpultnál találod magad, egy ivóban, amit jól ismersz, a szokásos lesz-e, kérdezi a dögös pultos csaj, igennel felelsz és már előtted is van az akciós whiskey. A pohárban úszkáló jegeket figyeled, őrült odaadással. A csapos lány megáll előtted és belenéz tükörsimára borotvált arcodba, azt kérdezi hol lesz a buli este, megmondod neki, de nem enged a csábításnak, hogy nézzen be később.
Úton.
Amikor először körülnézel a diszkóban még egyik teremben sincsen sok ember, bár még tizenegy óra sincs, szóval nem gond.
A vodka-narancs akciós. Ez probléma.
A két teremből a zene a folyosókra tódul és ott egyesül, szétszabdaltságában is kaotikus, őrült. Dolgozik benned a whiskey-bor-vodka kombináció.
Kill The Pop!
Numbernin6 – Nebulous.
RobotRock.

Majdnem teltház.
A cigarettaárus lány szépsége részegen egyenesen lenyűgöz, a mosolya, a haja szőkesége, az üvöltő zenébe kiáltott szavai, amikből csak foszlányok jutnak a füledbe, a többit elnyeli a beat. Mondani akarsz neki valami értelmeset, valami hatásosat, azon gondolkozol, miközben hallgatod az ő szóáriáját arról, hogy jó ez a kis zenei változatosság, mert már nagyon unta folyton ugyanazt hallgatni. Nem jut eszedbe semmi, ezért adsz neki egy dubstep-es matricát és továbbmész, mert úgy érzed, nem tudod magad már jobban leégetni.
Pixel Fist – Seduction.

Másnap felriadsz tizenegykor.
Ennyit az óráról. Lefürdesz, fogat mosol és elindulsz melózni. Akkor sem lenne kedved semmihez, ha nem fájna őrülten a fejed. Megjegyzés 1.: minek keverted megint a piát, sosem tanulsz? Felhív délután az egyik haverod, hogy este tudod-e, hogy megyünk a buliba, mint azt megbeszéltétek tegnap este. Komolyan gondolod? – kérdezed, de tudod a választ. Megegyeztek, hogy mikor futtok össze majd este.
Egy bárban álltok a pultnál.
Lehetnétek bármelyik bárban a városban, de te ezt választottad és megvan rá az okod, ami per pillanat megkérdőjelezhetetlen, legalábbis számodra az és ez pontosan elég. Rendelsz még egy kör tequila-t. Lehúzod és érzed, hogy a hatás már nem marad el. Spicces vagy. Megint. Nem is érdekel már az első ital óta. Felnézel a poharadból és lányokat figyeled, pult mögött röpködő angyalokként veri vissza tudatalattid látványukat, megváltó mosolyukat. Rendelsz még egyet. Lehúzod. Eszedbe jut az öreg Bukowski-mester, vajon ő mit mondana erre. Talán csak annyit, hogy jobb egy újabb durva másnap, mint egy józan reggel az angyalok nélküli, földi pokolban. Elmosolyodsz magadban.
Igen sokáig álltok sorban, mire bejuttok a helyre, ahol a teltház már csak percek kérdése.
Stupid Disco.
Example – Changed The Way You Kiss Me (Mensah Remix)

Mire megérkezik a Nobody Moves már igencsak plafonon van a hangulat. Már rég tiszta a fejed és elkezdődik a szett. Abszolút teltház, jelentik a fiúk, talán ezer ember is van bent, ezer kéz nyúlik a magasba.
Tudjátok a formációt – kérdezi Pixa a tömegtől.
Did You Miss Me?

Hazaérsz hajnalban, ledőlsz és el is alszol rögtön. Másnap megint vonulsz munkába és arra gondolsz, hogy most egy kicsit böjtösebb időszak fog következni.
Talán.
Azt hiszem, Kant nem kérdezne semmit…

Írta: Reke B.

Skrillex új látványvilága

Skrillex Fade Me és Deadmau5 nyomdokaira lépve nekilátott kidolgozni saját látványtechnikáját ezzel növelve a vizuális orgazmust saját koncertjein.

A produkció során egyedülálló módon 3D-ben és real time utánozza le egy kivetített robot Skrillex mozgását. A nem rég indult Mothership túrné keretein belül tesztelik és tökéletesítik az új produkciót.

Az alábbi videóban mindez megtekinthető.
Ajánlom mindenkinek.

Trash – Dubstep…honnnan? hogyan?

Hogyan is kezdődhetett a dolog?

Talán a nagy zenetudorok agyán mostanság átfut ez a gondolat, amikor meglátják egy újabb Trasher-party plakátját, melyek gomba módra szaporodnak a nagyvárosok villanyoszlopain és falain. A legutóbbi Trasher, amin volt alkalmam részt venni már reklámozásra került a helyi maistream rádióban is (legnagyobb meglepetésemre).
Sokan furcsának találhatják, hogy mégis hogyan tudtak ezek az igen durva és erősen minimalista műfajok ilyen gyorsan, szinte a semmiből, feltörni és tömegeket meghódítani. Majdhogynem négy-öt évet pihentek a brit pincék homályában és szimbolikus varázsütésre, mintha lyukat ütöttek volna sötét világukon, fényként törtek elő.  A válasz talán egyszerűbb, mint gondolnánk.

Kikre is hat legerőteljesebben a trash-kultúra? Észrevételeim szerint (melyek lehet, hogy tévesek) a 14 és 25 év közöttiekre. A legfiatalabbat a legöregebbtől tizenegy év választja el, hatalmas kor- és kultúrabeli szakadék ez, de valahogy láttam én már huszonöt évest ugyanúgy tombolni egy-egy breakbeat vagy dubstep bulin, mint ugyanúgy tizenhat évest is. Valamilyen szinten ez a szakadék mégis össze van kötve egy metaforikus függőhíddal, melynek pallóit a 21. század tragikus vesszőfutása hívta életre. Egyszerű elgondolni. Mi is az, amit az ember a világban lát? Nem kell, hogy belenéznie a televízió különböző műsoraiba, hogy vért, szenvedést, halált, válságot lásson. Elég csak kinézni egy húszemeletes betonház, legfölső emeletének egyik ablakán és mi az, amit látunk; szmogtól festett, piszkosszürke eget, letarolt erdőket, a régi világ romjain burjánzani induló gyárakat. A világ haldoklik és itt nem csak a globális felmelegedés féle haldoklás a mérvadó, ez szellemi haldoklás is (amolyan Harcosok klubja-módon).

Akárhonnan is nézzük a dolgokat ez sem nem felüdítő, sem nem bíztató. Ha távoli példákkal akarnék dobálózni (és miért ne tenném, ha egyszer aktualitást nyernek újra, kétezer év távlatából is), azt hiszem, Lucretius jutna az eszembe. A latin bölcs és költő, aki a dolgok természetéről írt nagyhatású filozófiai tankölteményében, egy helyütt épp arról szól, hogy az összes embert a világon a mortis formiden (a halálfélelem) hajtja és ez az okozója minden tettének és ahogyan a gyermek féli az éjszakai sötétség neszét, úgy a felnőtt a nappali fényét. Ez volt a humusza a trash szarvasgombáinak. És mégis a sötétsége és kilátástalansága ellenére a legfelemelőbb műfajokat gyűjti egybe korunkban. És, hogy miért van ez így, nagyképűen azt mondhatom, hogy további fejtegetésem tárgya lesz.

A kétezres évek elején járunk Londonban. A világ elektronikus zenei szcénája hangos az éppen virágkorát élő trance-től és a vele karonfogva vonuló techno-tól. A négy-negyed fogta a világ betöretlen bikáját és a szarvával a földre nyomta, majd fülhallgatót nyomott a fejére. És a világ bikája ráérzett a ritmusra.

Eközben a londoni underground klubok falai és a sikátorok egy másik stílus hangjegyeit verik vissza az éjszakának. Az új rend, ha ezt az erős szót használjuk, merőben különbözik minden eddigitől. A dubstep ontológiája. Zenéjük sötét, mint a klubok, melyekben pörgetik őket, az uralkodó trance műfajoktól oly sokban különböznek, hogy felsorolni nem is nagyon lehetséges. De, ha csak néhány lényeges aspektust ragadunk ki, akkor kezdhetjük így.

A tempó valamivel gyorsabb (átlagosan 130-140 bpm – meglepő módon, mivel ilyen gyorsasággal nem sokban tér el a hardstyle-tól sem), a brit undergroundból lép elő, tehát természetesen ezeknek a műfajoknak a sajátosságait hordozza kezdetben (valami furcsa okból mindegyik műfajból csak a sötét, depresszív elemeket veszi át), mint: 2-step, grime, dub, drum and bass, breakbeat. Az uralkodó irányzatokkal szemben (trance, techno, house) szakít a hagyományos ritmussal. Ez odáig fajul, hogy hatása a 2011-es évben már olyannyira nyilvánvaló a ritmusra, hogy képes volt a négy-negyed múzsai bájjal megkomponált szimfóniáit a háttérbe szorítani és a trance olyan alakjai, mint Tiesto is az electro felé mozdulnak el (lsd. legújabb számát a Maximal crazy-t).

De a dubstep és a vele együtt lépkedő trash műfajok (breakbeat, electro, rave, drum and bass), hogyan fejlődtek, hogyan léptek elő Skream-mel és a többi ős-arccal a pincéből, és mi történt Skrillex-ig (aki sokak szerint megreformálta a dubstep műfajt és létrehozta az electro-dubstep-et, sokak szerint tönkretette és a tömegeket kiszolgáló parádét csinált belőle), számomra nem érdekes, akit pedig érdekel az el tudja olvasni a Wikipedia vonatkozó oldalain.

Véleményem szerint sokkal izgalmasabb téma, a már mainstream vonalban úszó trash-kultúra, mint olyan, az, hogy mi is történik ebben a furcsa zenei világban.

Az eredetiség mellett valami furcsa okból igen nagy szerephez jut az idézetkultúra. Hogy úgy mondjam, az intermedialitás fényes Venusként tombol a buliéjek egén. Ha az eredetiség kerül szóba, az élvonalból azt hiszem, rögtön legalább három producer jut az eszembe; Borgore, Nero, Skrillex.

Borgore az utánozhatatlan stílusával, talán egy alkotó sem zenél úgy, mint ő, a pornográf hip-hop szövegekkel tűzdelt zúzásai ezreket késztetnek arra, hogy a kezüket a magasba emelve vele kántálják együtt egyszerűségében őszinte szavait. Tudom mert egy alkalommal személyesen is láttam, ahogy több ezren üvöltötték bele a Hungexpo egy csarnokának tágasságába a Nympho szövegét.

Skrillex a Scary Monsters and Nice Sprites című albumával törte át a gátat, mely a sikert zúdította rá és utána már, mint egy korosztály bálványa, vonaglott a keverőpult mögött. A számai minden szempontból aktuálisak voltak, a legújabb eddig nem ismert electro-s beütésű dubstep szerint hangszerelve, az album címét adó Scary Monsters…, a hangulatos Kill Everybody és az igazi pörgős electro-dubstep, a Foreign Beggars-al és Bare Noize-al való közöse a Scatta.

Skrillex - Dubstepmusic.hu
Skrillex – KILL EVERYBODY

Természetesen nem szabad kifelejteni a My Name Is Skrillex című EP-t, ami szintén megállta a helyét és a 2011-es More Monsters and Sprites albumot, amit felvezetett első track-ként a hatalmas közönségsikert elért First of The Year (Equinox), majd a Scary Monsters… négy remix-e következik, köztük a méltán híres Kaskade, proressive house remixe – megtörtént a műfajkeveredés. Mégis ezek mellett Skrillex legnagyobb szakmai és közönségsikerét az intermedialitás hozta el számára, az a híres Benny Benassi remixe a Cinema-ból, amelyet még azok is ismernek és lopva eldúdolgatnak, akik nem rajonganak túlzottan a dubstep-ért.

Benny Benassi – Cinema (Skrillex Remix)

Utoljára hagytam a három említett alkotó közül Nero-t, noha nem azért mert valamiféle sorrendet akartam volna felállítani, hanem érzésem szerint ő az, akinek a szerzőségénél érdemes hosszabban elidőzni, természetesen a Welcome Reality (a Deluxe Edition kerül most terítékre) című albuma alapján. Nyugodt szívvel kezdhetnénk azzal, hogy az album számai közül melyik és mikor és hányszor volt eleme, méghozzá előkelő helyet elfoglalva, a The Official UK Top 40 Singles Chart-nak. És ha ezzel akarunk mindenáron kezdeni, akkor felemlegethetjük a Guilt, az Innocence és a Promises sikereit.

Nero - Dubstepmusic.hu

Az album egy klasszikus trance korong felépítését mutatja, van intro (ezen a helyen ezt a szerepet a 2808 című track tölti be) és van outro is, az elképesztő több mint tizenhét perces Symphony 2808, ami egyben egy szinte, a címe alapján, szimfóniába tuszkolt foglalata az egész album üzenetének. Egy gyermek tudatos álmodozásának képei ezek, egy olyan gyermekéi, aki mint a fősodorbelivé vált műfaj is, tágra nyílt szemmel csodálkozik rá az új világra, ami körbeveszi őt.

A zenei hatások nyilvánvalók, az album hármassága, három műfaj jegyeiben rajzolódik ki; ezek a legdominánsabb dubstep, a drum and bass és a csak néhány track-ben utolérhető, de mégis jelenlevő progressive house. Azt hiszem az album három vezérszáma (Guilt, Innocence, Promises) tökéletesen hordozza ezt a hármasságot, éppen ezért gondolom, hogy nem tudok már elmondani bármit is róluk, amit nem mondtak el eddig előttem. Említésre méltó szinte minden track, de ember lévén a jobban tetszés elve alapján én is kiválasztottam néhányat, amit ajánlok az eddig felsorolt hármon kívül: Doomsday, Fugue State, Crush on You, This Way.

Nero – This Way

És talán a végére hagytam egy fontos dolgot, azt hogy milyen elképesztő erővel hat az egész korong hangulatára az a leírhatatlanul felkavaró, de paradox módon egyszerre megnyugtató női vokál, ami a legtöbb szám terhét a vállán viszi.

Az idézetkultúra a trash esetében egyáltalán nincs rejtve. Az alkotók bátran nyúlnak, bármilyen alapanyagokhoz. Ezért van az, hogy szinte bármilyen számra keresünk rá a Youtube-on, annak valószínűleg már találunk dubstep, vagy breakbeat remix-ét. Meglepődéssel kevert örömmel nyugtáztam, amikor ily módon találtam a 90-es évek műfajteremtőnek számító trance dalának, Robert Miles Children című számának, dubstep (toxiK Dubstep Mix) változatára. Az eredmény egyáltalán nem volt csalódás, ha pedig az volt, akkor inkább kellemesnek mondható; az alapanyag maximális tiszteletével hozott létre az alkotó egy klasszikusból, mely talán már távolinak tűnik, a trash-nemzedék számára is fogyasztható track-et. Legutóbbi buli élményemen; egy Ludmilla szett közepén jártunk és szinte a meghatódottságig letaglózott, amikor a szőke tündér egy régi nagy kedvencem, PPK – Resurrection című számának breakbeat változatát pörgette (egyébiránt a szám a Children-höz hasonlóan a trance műfaj alapkövének számított a kilencvenes években).

Ugyanígy saját koruk zenei termése is a látómezejükben van, gondolhatunk itt Skrillex remixeire, amiket Lady Gaga számokból készít, vagy éppen Beatman & Ludmilla remixei, vagy akár bármely ismeretlenebb alkotó által készített track egy napi slágerből.

Az idézetkultúra természetesen visszafelé is működik és furcsamód éppen egy igen ellentétes műfajnál van jelen erőteljesen. A hard dance műfajok (hardstyle, hardcore) úgy tűnik szívesen fogadnak be és alkalmaznak elemeket a trash-kultúrából. A hardstyle egyik legnagyobb alakja és a műfaj megújítója Headhunterz például, Skrillex iránti tisztelete jeléül, 2011-es Doomed című számába, a Skrillex által a Scary Monsters-ben használt, gyermekhangot építette be. Az egyik legjelentősebb hardcore fesztivál, a Dominator, 2011-es anthem-je, az Art of Fighters által készített Nirvana of Noise, főtémájában dubstep-re hajazó elemeket tartalmaz. Az idei, nyáron megrendezett, hardstyle fesztivál, a Defqon 1 idején több DJ a szettjének színesítése céljából a hardstyle track-ek közé dubstep-et kevert.

Vagy, ha éppen még messzebbre akarunk jutni a műfajok tekintetében, példálózhatunk a Korn és Skrillex közösével, a Get up-al, ami egy dubstep szám heavy metal betétekkel, vagy heavy metal dubstep betétekkel, mindenki értékelje a saját belátása szerint.

Most, hogy értékeljem a leírtakat, onnan ahonnan elindultam és próbáltam felfedni egy új, riadt és zavarodott kultúra szemének első rezdüléseit és eljutni valahova, hogy magyarázatokat találjak és miérteket, vajon mit találtam mindebből? Hogy csak egy kört futottam, vagy, hogy a saját farkába harapó kígyóként én is része vagyok a dolognak, amiről szólni akartam és az egész nem ért semmi többet egy elpazarolt óránál.

És a konklúzió az lesz, hogy csak az számít, hogy részesei vagyunk, nem kellenek nagy elméletek hozzá… vagy egyszerűen csak az, hogy vagyunk, hogy Itt vagyunk…

Írta : Reke B.

Tehetségkutató @ Suck My Disco

Suck My Disco - dubstepmusic.hu Tehetségkutató

Rengeteg mixet küldtetek nekünk elérhetőségeinkre, amikkel mindezidáig nem igen tudtunk mit kezdeni. Ezért úgy düntöttünk, hogy foglalkozunk egy kicsit a témával.

Ha feltörekvő vagy akár ismert dubstep, drumstep, electro DJ, producer vagy, de nem találod meg a megfelelő fórumokat tehetséged bemutatására most eljött a Te időd. Küld el nekünk saját mixed, készüljön az bármivel, mi meghallgatjuk és a legjobbakat hetente posztoljuk a facebook oldalunkon és a honlapunkon. Ha mixeddel elnyered a közönség tetszését, akkor munkád bekerülhet egy hamarosan induló on-line rádió műsorrendjébe is, ahol Magyarország legismertebb tört ütemeket játszó DJ-inek műsorai kapnak majd helyet.

Ha netán eddig küldtél mixet nekünk kérünk küld el ismét, az alábbi feltételekkel, mert az idáig beérkezett mixek sajnos elvesztek az internet süllyesztőjében

Amit tenned kell:

1. Készíts egy 45-60 perces mixet
2. Töltsd fel a soundcloud vagy mixcloud oldaladra (ha nincs, regisztálj)
3. Töltsd fel egy letöltő oldalra (zippyshare ajánlott)
4. Küld el nekünk a két linket, egy-két magadról írt mondattal (mióta zenélsz, mivel készítetted a mixet stb.) a mix@suckmydisco.hu címre
5. Figyeld a fejleményeket a facebook oldalunkon és a dubstepmusic.hu-n

facebook.com/smdparty
www.suckmydisco.hu

Suck My Disco - dubstepmusic.hu Tehetségkutató