Oké.
Ez szinte az első szó, ami elhagyja a szádat, mikor pörgetnek neked egy track-et és azt mondják, hogy körülbelül ilyen zenék fognak szólni a buliban, ahová mentek nemsokára.

Egyszerűen ennyit mondasz, oké. Végül is vodka még van bőven és mindig is szeretted az electro-t, meg üvölt a hangfalakból a tört-ütem és az apró kollégiumi szobában egyre fokozódik a szeszgőzös hangulat, a szomszéd szobák lakói mintegy furcsa szentélybe zarándokolnak a helyre, ahol ruhákkal telipakolt ágyakon üldögélnek a haverok, és egy-egy jó szó elejtése és egy-egy korty ital elfogyasztása után mennek is tovább.

Már tizenegy felé hajlik az idő, mikor elhagyjátok az Ól-t. A rövid villamosút, mint egy eisensteini montázskompozíció folyik el szemeid tisztának nem éppen nevezhető tükre előtt. A vodka a múlté, az utolsó cseppeket még a megállóban sajtoltad ki az üvegből, mielőtt a kukába vágtad. Nem vagy nagyon részeg, de nagyon józannak sem mondhatod magad.
Kettős ellentétpárok.
Nincs józanság részegség nélkül.
A rakparton caplattok egy jó háromnegyed órát, mielőtt révbe érnétek, a csípős március eleji levegő belehasít az arcodba, szinte fagyoskodsz a lenge őszi kabátod alatt, de per pillanat nem nagyon foglalkozol ezekkel az aprónak tetsző tényszerűségekkel.
Mikor a hely közelébe értek már hallani a bentről elszabadult hangfoszlányokat, a mély keményen, ritmusosan dolgozik. Megkapod a karszalagod és ledobod a kabátod a ruhatárba, majd a pulthoz vonulsz.
Rutinosan elvégzett jelenetsor. Közeli és felvétel!
A DJ-pult felé fordulva rögtön az arcodba vágnak a fények, követed egy ideig az extatikus varázsukat és táncukat, majd végignézel az embereken. A magasba emelt kezeken, a ragyogó tekinteteken és hirtelen azon kapod magad, hogy be is szippantott ez a furcsa világ és ott vagy köztük.
A lemezjátszók mögött Robotrock.
Flux Pavilion – Bass Cannon.

Az eszméletlen buli úgy tűnik, megszabadítja az embert attól, hogy érzékelni tudja, akár csak a legkisebb, elhanyagolható szinten is az idő létét. Odakint már virradni kezd, de bent még ugyanúgy dübörög a zene, egyedül a hallgatóság fogyatkozott, az ütem maradt, hogy aláfesse a napkelte impresszióját egy kis keményvonalas dubsteppel.

Mit tudhatok? – kérdezhetné Kant…

***

Nyár van és rohadt meleg, a vonat nagyon lassan támolyog a síneken, az ablakon betűz a napfény, a kopott műbőr ülésbe süppedve izzadod ki magadból a másnapot, ami túl keményen sújtott le rád ma.
Amire vágysz: egy nagy pohár kóla, gusztusos kis szelet citrommal, sok jéggel, a pohár oldalán lefutó páragyöngyökkel.
Hogy is kerültél abba a buliba? – ez az egyetlen gondolat, ami motoszkál, pillanatnyilag üres fejed káoszában.
A válasz egyelőre elmarad.
Emlékek, amik az eszedbe jutnak; a rakparton elfogyasztott üveg húgymeleg vodka, egy open-air parti, amiről nem is tudtatok, hogy van, de végül mégis ott kötöttetek ki, csontrészegen, taposva előre a folyóparti homokban, hogy előrejussatok, az első sor felé. A zenékre sem nagyon emlékszel, egy biztos, valami trasher-buli volt, kis kivitelben. Azaz nem éppen kicsiben, csak kevés emberrel.
Tuti, hogy nem mennél sehová ma, de már megbeszélted egy-két haverral, hogy kimentek délután az EFOTT-ra. Mindegy. Jó lesz, ez tart életben és ébren.
Amikor végre leszállhatsz a vonatról, ami rabságban tartott és kínzott két órán keresztül, egyfajta megkönnyebbülést érzel. Hazamész megfürdesz, kajálsz, feltankolsz pénzzel és máris a buszon vagy, ami robog veled a város méhe felé.
Leszállsz a liget bejáratánál és találkozol az egyik haverral, akit már most durván fejbevágott az a két üveg olcsó bor, amit indulás előtt magába erőltetett.
Végigvonultok a ligeten, itt éltél tizennyolc évig és nem gondoltad volna soha, hogy ilyen nagy. A fesztiválhoz közeledve már a füledben cseng a színpadokról elszabaduló, megszámlálhatatlan fajtájú zene egyesült, roncs-szimfóniája.
Egy szó, ami eszedbe kell, hogy jusson: szabadság.
Helyette ez villan át az agyadon: a vizezett csapolt sör minden fesztiválon ugyanolyan pocsék.
Az egyetlen fellépő, akire ezen a napon kíváncsi vagy, Ludmilla, még jó néhány óra múlva csap a lemezek közé. Kóboroltok, isztok, majd átvágtok a gyaloghídon, be a városközpontba, egyik romkocsmából a másikba, a szesz, amit magatokhoz vesztek értelmetlen mennyiségű, de kit érdekel, fesztivál van. Ez a tökéletes jelszó mindenre.
Azon kapod magad, hogy Ludmilla belevág a kemény két órás szettbe és a tömeg, ami ütemre hullámzik a DJ-pult előtt, őrjöngő extázisban tör ki. A háttérben egy kivetítőn nonfiguratív ábrák táncolnak a zene ütemére. Egy szexi, szőke csaj táncol melletted, kissé letolja a Ray-Ban napszemüvegét az orrnyergére, rád mosolyog.
Hyper feat. Axe Girl – The End (Beatman & Ludmilla Remix).

Mit szabad remélnem? – kérdezhetné Kant…

***

Megint egy délután. Megint egy másnapos vonatút. A szerelvény Pest felé robog veled, aki jeges teát iszol, hogy kikúráld magad. Mintha segítene. A többiekkel a vonaton találkoztál, megkaptad a jegyedet, már úgy tűnik, minden rendben van, de kiderül, hogy most is van egy üveg pia az egyikük táskájában.
Meglepő?!
Amikor leszálltok Kőbányán, varázsütésre elkezd szakadni az eső.
Meglepő?!
A koszos és messziről bűzlő pályaudvaron vedeltek és vártok, hogy elálljon az eső, de reménytelennek látszik a dolog, így gyalog vágtok neki az útnak.
Negatív.
Egy kocsmáig juttok, bőrig ázva léptek be az ajtón és rendeltek egy sört. Egy fontos kérdés furdal: Hol is vagytok pontosan? Okostelefon. Szevasz. A kocsmában nem lehet cigit kapni. Valószínűleg az egyetlen ilyen hely a városban. Valószínűleg az egyetlen hely a világon.
Egy önfeláldozó fuvar segítségével még időben megérkeztek a helyszínre és minden várakozásod felülmúlja a dolog. A hangár olyan hatalmas, hogy egyelőre elveszni látszik benne az a körülbelül ezer ember, aki már a gigantikus színpad előtt tolong.
Sört iszol, de nem esik kimondottan jól.
Vodka-energiaitalt iszol. Jól esik, de nem éri meg olyan drága, a hatás meg elmarad. Egy józan buli előszele bolyong a levegőben.
Stereo Killaz.
Nobody Moves. A tömeg egyre nő, a hangulattal karöltve halad az eszméletlen skáláján.
Borgore. A több ezer kéz egyszerre lendül a magasba. A nevét kántálja a tömeg kórusa. A szett igen veretősre sikeredik, a hangerő is folyamatosan emelkedik, a basszus a gyomrodban verődik vissza.
Skrillex. Az abszolút tetőpont.
Emésztés gyanánt: Ludmilla, Palotai.
A vonathoz érkezve már hét óra magasságában jár az idő. Az aluljáróban vett péksütemény még sohasem esett ilyen jól. Szinte alszol, mire a vonat kigurul a Nyugatiból.
Modestep – Exile.

Mit kell tennem? – kérdezhetné Kant…

***

A nyár vége már lustán nyújtózkodik az ősz felé, de még hátra van az utolsó sorozat.
SZIN.
Az első délutánon egy bárban üldögélsz egy haveroddal és azon morfondíroztok a harmadik akciós korsó után, hogy mi legyen. Nem tudom, mondod, és belekortyolsz az italba, aztán hozzáteszed, majd lesz valami.
És így is telnek a napok. Este egyik parti-sátorból a másikba sodródsz, másnap melózol, hulla fáradtan, vérágas szemmel csak egy kíséretet vagy a melóhelyen, de nem érdekel. Hazaérsz, megfürdesz és már úton is vagy.
Egyetlen biztos pont van csak a vizezett fesztiválsörön kívül, az esti trasher.
Minden este, mindig ugyanazon a helyen.
Először bemelegítenek egy kis drum ’n’ bass-el, majd breakbeat, electro, dubstep. És hajnalhasadás.
Ludmilla egy kis színpadon pörgeti a lemezeket, az emberek tömegben állnak a lábai előtt, de így is csak kevesen állnak biztos talajon, olyan értelemben, hogy látnak is valamit az egészből.
Az utolsó éjjel hatalmos buli kerekedik a trash-sátorban. Egyszerűen nem lehet elférni, egy sörrel a kezedben törtetsz előre, keresel valamit.
A DJ ismert számokat pörget szinte egész éjjel, Borgore-t, Skrillex-t, Bare Noize-t, Bar9-t.
Foreigner – Cold As Ice (Specimen A Remix).

Mi az ember? – kérdezhetné Kant…

***

Csütörtök reggel még bemászkálsz álmosan az órákra, de a két óra közti várakozási időt már egy bárban töltöd el a csoporttársakkal. Semmi durvulás, egy két sör, hogy elviselhető legyen a délután unalma.
Este Trasher az egyik diszkóban.
Most visszagondolva már nem is tudod, hogy mit csináltál a délután hátralevő részében. Valószínűleg semmit. Talán győzködted magad, hogy igen, tényleg be fogsz menni órára péntek reggel nyolcra.
Végül újra egy koliban döntöd magadba az olcsó vörösbort, ahogy kell üvegből, a folyosó megtelik cigarettafüsttel, ahogy ott álltok kint legalább tizenöten és sűrű füstködöt zúdítotok a légszűkös térbe.
Zomboy – Dirty Disco.

Egy bárpultnál találod magad, egy ivóban, amit jól ismersz, a szokásos lesz-e, kérdezi a dögös pultos csaj, igennel felelsz és már előtted is van az akciós whiskey. A pohárban úszkáló jegeket figyeled, őrült odaadással. A csapos lány megáll előtted és belenéz tükörsimára borotvált arcodba, azt kérdezi hol lesz a buli este, megmondod neki, de nem enged a csábításnak, hogy nézzen be később.
Úton.
Amikor először körülnézel a diszkóban még egyik teremben sincsen sok ember, bár még tizenegy óra sincs, szóval nem gond.
A vodka-narancs akciós. Ez probléma.
A két teremből a zene a folyosókra tódul és ott egyesül, szétszabdaltságában is kaotikus, őrült. Dolgozik benned a whiskey-bor-vodka kombináció.
Kill The Pop!
Numbernin6 – Nebulous.
RobotRock.
Majdnem teltház.
A cigarettaárus lány szépsége részegen egyenesen lenyűgöz, a mosolya, a haja szőkesége, az üvöltő zenébe kiáltott szavai, amikből csak foszlányok jutnak a füledbe, a többit elnyeli a beat. Mondani akarsz neki valami értelmeset, valami hatásosat, azon gondolkozol, miközben hallgatod az ő szóáriáját arról, hogy jó ez a kis zenei változatosság, mert már nagyon unta folyton ugyanazt hallgatni. Nem jut eszedbe semmi, ezért adsz neki egy dubstep-es matricát és továbbmész, mert úgy érzed, nem tudod magad már jobban leégetni.
Pixel Fist – Seduction.

Másnap felriadsz tizenegykor.
Ennyit az óráról. Lefürdesz, fogat mosol és elindulsz melózni. Akkor sem lenne kedved semmihez, ha nem fájna őrülten a fejed. Megjegyzés 1.: minek keverted megint a piát, sosem tanulsz? Felhív délután az egyik haverod, hogy este tudod-e, hogy megyünk a buliba, mint azt megbeszéltétek tegnap este. Komolyan gondolod? – kérdezed, de tudod a választ. Megegyeztek, hogy mikor futtok össze majd este.
Egy bárban álltok a pultnál.
Lehetnétek bármelyik bárban a városban, de te ezt választottad és megvan rá az okod, ami per pillanat megkérdőjelezhetetlen, legalábbis számodra az és ez pontosan elég. Rendelsz még egy kör tequila-t. Lehúzod és érzed, hogy a hatás már nem marad el. Spicces vagy. Megint. Nem is érdekel már az első ital óta. Felnézel a poharadból és lányokat figyeled, pult mögött röpködő angyalokként veri vissza tudatalattid látványukat, megváltó mosolyukat. Rendelsz még egyet. Lehúzod. Eszedbe jut az öreg Bukowski-mester, vajon ő mit mondana erre. Talán csak annyit, hogy jobb egy újabb durva másnap, mint egy józan reggel az angyalok nélküli, földi pokolban. Elmosolyodsz magadban.
Igen sokáig álltok sorban, mire bejuttok a helyre, ahol a teltház már csak percek kérdése.
Stupid Disco.
Example – Changed The Way You Kiss Me (Mensah Remix)

Mire megérkezik a Nobody Moves már igencsak plafonon van a hangulat. Már rég tiszta a fejed és elkezdődik a szett. Abszolút teltház, jelentik a fiúk, talán ezer ember is van bent, ezer kéz nyúlik a magasba.
Tudjátok a formációt – kérdezi Pixa a tömegtől.
Did You Miss Me?

Hazaérsz hajnalban, ledőlsz és el is alszol rögtön. Másnap megint vonulsz munkába és arra gondolsz, hogy most egy kicsit böjtösebb időszak fog következni.
Talán.
Azt hiszem, Kant nem kérdezne semmit…

Írta: Reke B.